Kedves vállakozni tervező barátom!
Az első lecke azokhoz szól, akik netalán kiskereskedelmi üzletet működtetnének.
Ha felveszed az első alkalmazottadat, az első eladódat, kérni fog tőled pár apróságot. Ha ebédelni akar, akkor kell neki egy mikro, egy kis sarok, ahol ebédelhet, és lehet, hogy kérni fog egy kis rádiót, hogy ne unatkozzon, amíg a pénztárzárást csinálja, vagy éppen a polcokat rendezgeti.
NE ADJ NEKI RÁDIÓT!
Azt fogja mondani, hogy akkor behozza a sajátját.
NE ENGEDD!
Ha mégis ellágyul a szíved, a következő fog történni:
Egy nap bejön egy ember. Éppen szól a rádió. Megkérdezi, hogy bejelentettük-e, hogy van zeneszolgáltatás. A szakmunkásképzőt végzett eladód bambán néz, fel akarna hívni téged, hogy mi az. Az ellenőr - merthogy az - közli, hogy nincs itt szükség a főnökre a PTK bizonyos paragrafusa szerint. Az alkalmazott azonnal döntsön: vagy megbüntet, mert elmulasztottad bejelenteni a zeneszolgáltatást, vagy most helyben kitöltenek egy bejelentőt. Az alkalmazottad a kisebbik rosszt választja, és aláírja a bejelentőt. Ezzel elismeri, hogy zeneszolgáltatás van. Vagyis hogy a kisrádiód szól, és ezáltal a vevők egzaltált állapotban sokkal többet vásárolnak, amiből vissza kell juttatnod valamit a szerzőknek. Hiába mondod, hogy ez nem a vevőknek szól, ő majd közli, hogy van egy bírósági ítélet, ami ezt vélelmezi, úgyhogy hiába is pereskednél.
Küldik a számlát, amely évi sok tízezer forintról szól. És neked fizetned kell.
Tehát: ha a vevőket szórakoztatni akarod, akkor jelentsd be és fizess. Szerelj fel jó nagy hangszórókat. De ha csak a kollégád szeretne munka közben háttérrádiózni, ne engedd! Egy Sokol rádiót se! Hivatkozz az Artisjusra, hogy ne téged tartson szemét kapitalistának.
Sok sikert!
